


|
A lovaglás –mint mindenhol máshol-,nálunk is futószáron kezdődik. Jól képzett lovaink azonban lehetővé teszik, hogy a 20x40-es díjlovagló négyszögben minél előbb elkezdhessük az osztályban lovaglást. A tanuláshoz sok játékos elemet használunk, és segítségül hívjuk a zenére lovaglás lehetőségét, ami nagy élmény a lovasnak, de a lovak is szeretik. Elsődleges cél persze a tereplovaglás! Ha már biztosan ülöd a lovat, elhagyjuk a lovasudvart, és tudásszintednek megfelelő terepprogramot választunk. Évente egyszer házi versenyt rendezünk, ahol nem is a győzelem a lényeg. A versenyre való lázas készülődés izgalma csapattá, barátokká kovácsolja a lovas társakat. A verseny előtt kis műsort mutatunk be, amiben a legkisebbek is fellépnek. Nagy élményt jelent közönség előtt megmutatni mit tanultunk. Erre több alkalom is nyílik az évben. Nagy szeretettel várnak minket a falunapok alkalmából, valamint a Lovasudvar esetenként több száz fős rendezvényein. Az elért sikerek mindenkit motiválnak, hogy még jobban, még szebben próbáljunk lovagolni. Versenyeinkre, rendezvényeinkre meghívjuk fogathajtó barátainkat, akik nagy lelkesedéssel jönnek, és emelik a rendezvények színvonalát. Szervezünk többnapos túrákat is, ahova elhozhatod saját lovadat is, szeretettel várjuk a csapatban. Óráink során a gyerekeknek egy életformát szeretnénk megmutatni, amiben megláttatjuk a természet szépségeit, a tereplovaglások alatt ismerkedünk növényekkel, a környék állatvilágával. Ha felnőttként tanulsz, elfelejted a mindennapok gondjait, csak lovadra, magadra, és remélhetőleg az oktatódra figyelsz. Itt minden a nyugalomról, a természet és lovak mélységes szeretetéről szól, és arról, hogy ebben a gyönyörű világban itt a Te helyed is! / a lovas oktatást szakképzett oktató végzi/
|



|
LOVASPROGRAMOK
Családoknak, baráti társaságoknak, turista csoportoknak, nyugdíjas kluboknak, mozgáskorlátozottaknak szervezünk „ egy délután az udvarban „ lovasprogramot. A csoportot lóháton várjuk a faluban, és kísérjük az udvarba. Üdvözlőitallal és házi finomsággal kedveskedünk. Majd fogatra ülünk, és kimegyünk a természetbe. Utunk természetvédelmi területen vezet, megcsodálhatjuk a táj, az ártéri erdők szépségét. Láthatunk védett növényeket, megleshetjük az itt élő vadvilág egyes tagjait. Kicsit izgulhatunk, hogy a Tisza gátja néha keskenynek tűnik, hogy a lovak egy vágtával köszönik meg, hogy eljöttek hozzánk…
Visszatérve a lovasudvarba, bepillantást nyerhetünk a régmúlt idők csikósvilágába. Kipróbálhatjuk a karikásostort, ami csak első pillantásra tűnik könnyűnek...
Aztán korra és nemre való tekintet nélkül LÓRA!Megkapó látvány ,hogy teljesíthettük akár hetven éven felülieknek is, hogy lóra ülhessenek. Hogy a mozgáskorlátozottaknak a kedves, szelíd türelmes ló visszaadhat valamit abból, amit a sors elvett... Hogy legalább egyszer az életben ki kell próbálni!
Búcsút mindig a viszontlátás reményében veszünk egymástól. Visszajáró vendégeink bizonyítják, hogy érdemes volt eljönni hozzánk a szeretetteljes, családias lovas környezetbe, hogy tényleg egy felejthetetlen délután emlékével távoztak az udvarból. Mindenkit szeretettel várunk!
|




|
Csikós barátaink |
|
Vaspatkó Lovasudvar Nagyrév Lovaglás, lovas oktatás, lovas táborok gyerekeknek és felnőtteknek, tereplovaglás, lovas programok |